Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján, a kép pillanatok alatt bejárta a világot. A magyar kreativitás régóta világhírű, főleg akkor, amikor a hétköznapi problémákra kell gyors és ...
Az egyben sült csirke akkor lesz igazán ellenállhatatlan, ha kívül ropogós, belül pedig szaftos és omlós. Ehhez nem varázslat kell, hanem néhány jól bevált konyhai trükk: az előkészítés, a megfelelő ...
Kuvait 1961. júniusban nyerte el a függetlenségét, amit a szomszédos Irak csak hónapokkal később, októberben ismert el. A brit katonai jelenlét megmaradt a térségben, de ebben az évben már parlamenti ...
Csirkéket találtak egy Essen és Köln között közlekedő vonat fülkéjében. Az állatokat elszállították, a járatot azonban törölni kellett. Kibélelték szalmával, majd három csirkét helyeztek el egy Essen ...
– mondta Alekszandr Umnov, az Állami Pedagógiai Egyetem Orvostudományi Karának Alapvető Orvostudományi Tanszékének előadója, és kiemelte, hogy a csirkefejben káros anyagok halmozódhatnak fel, amelyek ...
Ukrajnában nevelt és ott is vágott csirkemellfilét árul akciósan a Tesco – tájékoztatták lapunkat piaci források az üzletlánc egyik áruházában tapasztaltak alapján. A pultban lévő felirat szerint ...
Generációk óta a hagyományos vasárnapi ebédek sztárja a rántott hús, a csirkéből készült verzióra pedig külön üzletág épült az utóbbi időszakban a belvárosi street food piacon. A rántott csirke ...
A Simon’s Burger alapítóinak új csirkés helye annyira jól ment, hogy hamarabb be kellett zárniuk. A Travis’ Tendersben a csirkemell fogyott el. Egy vállalati működés központi irányítása bizonyos méret ...
Megnyílt a Travis’ Tenders, a Simon’s fivérek legújabb egysége, ami ezúttal nem egy burgerező, de azért a csirkés finomságok mellett kapni hambit is. A Travis’ Tenders nem rendezett soft opening bulit ...
Bejárták Alsózsolcát és kerekasztal-beszélgetésen elemezték a tapasztaltakat: az államtitkár, az országgyűlési képviselő és a polgármester a kábítószer-helyzetről beszélgettek. Terítéken a vidéki ...
Az olívabogyó megosztó étel: van, aki nem szereti, más odáig van érte. Ha ez utóbbi csoportba tartozol, ezt a kalóriaszegény, könnyű olívabogyós csirkemellet neked találták ki. A fogás lelke a vajas, ...
Egy nagyobb lélegzetvételű, 40 milliárd forintos beruházás keretében a hazai mezőgazdasági termelésben meghatározó szerepet betöltő NAGISZ Csoport pulykaágazata teljesen átáll a ...