Az Európai Bizottság olyan mértékű reformot fontolgat az uniós bővítési folyamatban, amely még az Európai Bizottság elnöke, ...
Oroszország fölénye napról napra egyre nyilvánvalóbb a harcmezőn, azonban a nagy veszteségek árán kivívott katonai győzelem ...
Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – ...
Mario Draghi volt olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnöke kapja idén a Károly-díjat, az európai ...
A Benes-dekrétumok tagadásának kriminalizálása egyre nagyobb hullámokat vet Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. A ...
A hatóságok közlése szerint a térségben további kisebb lavinák is keletkeztek szombaton – nem utolsósorban a téli sportolók ...
Magyar Péter és az általa vezetett Tisza Párt politikusainak és szakértőinek nyilatkozatai alapján egy átfogó, mindenkit ...
Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta ...
Grönland fővárosában, Nuukban, valamint Koppenhágában és Dánia-szerte több más településen is tüntetők ezrei tiltakoztak az ...
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social nevű közösségi oldalon bejelentette, hogy február 1-jétől újabb vámtarifákat vezet ...
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) a Várkert Bazárban hirdette ki a 2026-os Országos Gimnáziumi ...
A rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves férfi 2026. január 16-án az ismerőseivel szórakozni ment az V. kerületbe, majd ...