Ne ijedj meg, hogy Ellieből rögtön kettőt látsz, megvan az oka. Ha pedig ilyen jól haladnak a munkálatok, még a végén egymás ...
A Sky végre zöld utat adott a sorozatadaptációnak, amely egy egészen másféle megközelítéssel mesélheti el a jól ismert ...
Februárban kerül a külföldi mozikba a The Mortuary Assistant filmadaptációja, amihez most megkaptuk az első előzetest.
Az Evil Dead Rise rendezője ezúttal ókori egyiptomi démonokat szabadít ránk, viszont a The Mummy más film lesz, mint amit (el ...
Kiderült, hogy pontosan mikorra várható a Paranormal Activity 8, aminek fedélzetén többek között James Wan is ott áll.
Kiderült, hogy mikor számíthatunk a következő Démonok között érkezésére – ami ráadásul nem folytatás, hanem előzményfilm lesz ...
Már létezik bővített változat A Gyűrűk Ura-trilógiából, csakhogy elkezdtek pletykák keringeni egy ennél is hosszabb verzióról ...
Ryan Hurst lesz Kratos a közelgő élőszereplős sorozatban, csakhogy most egy újabb fontos szereplőről rántották le a leplet.
A Silent Hill f sokakat kiborított, mivel Amerika helyett Japánban játszódik – a játék vezető írója szerint azonban ez a ...
Megjelenési dátumot és új gameplay-előzetest kapott a Carmageddon: Rogue Shift, ami olyan, mint egy bemindenezett Need for ...
Aki igazán tehetős és nem mellesleg Resident Evil fan, az most bezsákolhat magának egy meglehetősen drága, viszont egészen ...
Azoknak sem kell csüggedniük, akik a vérfagyasztó horror helyett inkább a 4. és az 5. rész akciódús játékmenetét kedvelik, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results